Ha rajongunk a szaftos, ízletes húsokért, akkor a pulled pork-ot nekünk találták ki! Az elkészítése kissé időigényes, de minden percet megér, hiszen nagyon jól passzos szendvicsekre, sült krumpli vagy saláták mellé is.
Pulled pork
Adag
4
adagElőkészítés
30
percElkészítés
4
óraÖsszesen
4
óra30
percHozzávalók
1,5 kg 1,5 csontos sertéslapocka
0,5 fej 0,5 hagyma
1 evőkanál 1 só
3 gerezd 3 fokhagyma
1 kávéskanál 1 cayenne bors
1 evőkanál 1 barna cukor
1 evőkanál 1 sertészsír
0,5 teáskanál 0,5 füstölt paprika
0,5 kávéskanál 0,5 bors
3,5 dl 3,5 barna sör
1,5 dl 1,5 marha alaplé
Elkészítés
- A húst előkészítjük: mély lyukakat vágunk bele, amikbe bele tudjuk nyomni a fokhagyma gerezdeket, majd jó alaposan megsózzuk (beledörzsöljük).
- A hagymát aprítjuk/reszeljük és elkeverjük a borssal, cayenne borssal, füstölt paprikával és a cukorral, majd ezt is rászórjuk a húsra, beledörzsöljük.
- Egy nagy serpenyőt tegyünk a tűzhelyre, majd öntsük bele a sertészsírt és olvasszuk fel, erre helyezzük rá a bepácolt húst és minden oldalát pár perc alatt pirítsuk meg (a kérgét pirítsuk), majd öntsük rá az alaplevet és a sört, és addig süssük ameddig fel nem forr.
- 150 fokon előmelegített sütőbe rakjuk a lefedett serpenyőben lévő húst, 3-5 óráig kell sütni, ameddig látjuk rajta, hogy szinte szétesik.
- Amikor ezt látjuk, vegyük ki a sütőből és kézzel vagy egy villa segítségével tépkedjük szét a húst! Jó étvágyat kívánunk!
Fotó: canva.com