Gluténmentes kinder torta
Hozzávalók
- 4 db tojás
- 2 evőkanál liszt (mantler)
- 8 dkg vaj
- 1 tábla étcsokoládé
- 10 dkg darált mogyoró
- A krémhez:
- 3 dl tejszín
- 25 dkg mascarpone
- 1 csomag instant zselé fix.
- 5 dkg étcsokoládé
Elkészítése:
2 db csokis piskóta készítése: a csokoládét gőz felett felolvasztjuk,
beletesszük a 4 dkg vajat, hagyjuk kihűlni. A tojásfehérjét felverjük
és hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, amelyhez hozzáadtuk a tojások
sárgáját, és 1 evőkanál lisztet, és 4 dkg darált mogyorót. Szilikonos
sütőpapírt teszünk egy 24 cm-es kerek sütőbe és beleöntjük a tésztát.
15 perc alatt megsül, félre tesszük és sütünk egy másikat is ugyan
ilyen módszerrel.
Krém készítése: 3 dl tejszínt felverünk keményre, utána jön a zselé
fix, ezután már csak habverővel hozzáadjuk a mascarpone sajtkrémet.
Rákenjük a tortára, úgy hogy közbe a krém közé olvasztott csokoládét,
teszünk, amikor már egy kicsit kihűlt. Jön a tetejére a másik tészta,
és a végén bevonjuk olvasztott csokival. Isteni, és gluténmentesen is
kitűnő recept. Érdemes elkészíteni, akár így akár másképpen pl.:
szögletes sütőedényben.
Lisztérzékeny felnőtt gyermekem van, ezért sütök ilyeneket. De ha sima
finom liszttel készítik el akkor is kiváló lesz, nem lesz változás
benne.
Küldte: Blahunka Ági




